Sassyfrass Circus

Ewa Plonowska Ziarek - Melancholic Nationalism and the Pathologies of Commemorating the Holocaust in Poland in Imaginary Neighbors - Mediating Polish-Jewish Relations after the Holocaust, edited by Dorota Glowacka and Joanna Zylinska

*

A Jedwabne elmondhatatlan bűntetteiről való 60 évnyi hallgatás egy, a lengyel nemzeti emlékezetben meglévő, mindenre kiterjedő hézag tünete, vagyis azé, hogy a háború előtti Lengyelországban zajló zsidó élet kollektív és egyéni emlékeit eltörölték, a zsidó tragédia meggyászolása elmaradt, a zsidók és a zsidó kultúra kortárs Lengyelországban lévő hiányának tudatosulása pedig rettenetes módon elveszett. Gross szerint a lengyelek, akik „maguk is a német megszállás áldozatai voltak”, nem gyászolták meg azokat a tragikus zsidó veszteségeket, amelyeknek tanúi voltak: „Soha nem gyászoltuk meg rendesen a zsidó polgártársaink sorsát. Nem szenvedtük végig és nem sirattuk meg a háború során bekövetkező zsidó katasztrófát.” Ugyanakkor az ember gyakran találkozik a zsidók, mint a régi, idealizált, sokféle etnikumú Lengyelország szimbólumának nosztalgikus felidézésével. Ennek ellenére a lengyelek többsége számára, ahogy azt Joanna Tokarska-Bakir kereken kimondja, a történelmi „emlékezet egy zsidók nélküli hely”. Adam Michnik szerint a tanúságtételnek és a gyászolás hiányának e kudarcai önmagukban is bűnök, mivel szimbolikusan megismétlik az áldozatok megsemmisítését, ezúttal az emlékezet birodalmában: „Miután meghaltak, újra meggyilkolták őket, megtagadták tőlük a tisztességes temetést, megtagadták tőlük a könnyeket, letagadták az igazságot ezzel a förtelmes bűnnel kapcsolatban, és… évtizedekig egy hazugság került elismétlésre.”
Ehhez hasonlóan Michael S. Steinlauf a lengyelek Holokauszttal kapcsolatos gyászolásának kudarcát egy mélyre ható pszichikai aberrációnak nevezi, amelyet nem lehet tisztán annak a traumájával magyarázni, hogy addig példa nélküli eseményeknek — „gyilkolás, amely ekkora méretekben, ennyire közel, ilyen hosszú időn keresztül zajlott” — a szemtanújává váltak. A lengyel esetben annak a traumáját, hogy a Holokauszt tanújává váltak, tovább súlyosbította az 1930-as évek széles körben elterjedt antiszemitizmusa, valamint a zsidó tulajdonok gyakori kisajátítása a háború alatt és után: „Az eseményeknek egy ilyen sora — az ember nem kedveli a szomszédjait, azt kívánja, hogy tűnjenek el, majd végignézi iszonyú totális megsemmisítésüket, és végül megörökli azt, ami egykor az övék volt — kizárólag mélységes pszichikai és morális zavart eredményezhet.” Talán az egyik legfeltűnőbb tünete egy ilyen „zavarnak” az, amelyet Eva Hoffman a némaság patológiájának nevez, és amely nemcsak elfojtja a szégyenteljes lengyel közönyt, árulást, valamint a tehetetlen zsidó szomszédjaik elleni bűncselekményekben megnyilvánuló agresszió betörését, hanem végül ki is törli a zsidó tragédiát a köztudatból: „A lengyel részről a háború idejének múltjával kapcsolatos hatalmas vermeket az egyik oldalról az amnézia, a másik oldalról pedig az emlékek szándékos és tendenciózus használata képezték.”  

Ewa Plonowska Ziarek - Melancholic Nationalism and the Pathologies of Commemorating the Holocaust in Poland in Imaginary Neighbors - Mediating Polish-Jewish Relations after the Holocaust, edited by Dorota Glowacka and Joanna Zylinska

(via dezsa)

Also tho this is like a snapshot of what I’ll be doing all summer.